Üdvözöllek :)

Hát nem gondoltam, hogy blogba kezdek, de egyre több a sztori és lehet, ha valaki rátalál ezekre a bejegyzésekre elmosolyodik.

Én még a a típus vagyok, aki személyesen is képes leszólítani lányokat, bár a többség elutasító és teljesen megrémül a kérdéstől. Pedig a bölcsességfogakon kívül mindegyik a helyén van, normális méretben, színben és katonásan sorban, barna szemekkel nézek magam elé, 183cm a magasságom, súlyban még csak a 73kg-ot értem el, szóval izmosodni még van tér :D,  a hajam nem ritka csak a homlokom egyre nagyobb V alakban, egy pici borosta, és még gyanta szűz (na jó, hónaljban nem)... A személyiség meg olyan, hogy megosztó vagyok, vagy nagyon szeretnek, vagy utálnak, de a lényeg, hogy valamilyen érzést legalább mindenkiből kiváltok.

Alapértékekről, ami a kapcsolatokat illeti meg egy kedves barátnőm (barát, tényleg) gondolta jut eszembe, hogy nem kell arról szót sem ejteni, hogy hűség, kedvesség, figyelem, megbecsülés..... mert ezek olyanok, mint az embernek a levegő! Alap, nélkülözhetetlen..... Aminek még alapnak kellene lenni, az a kölcsönös, folyamatos meló önmagunkon és a kapcsolaton egyaránt, Aki nem tesz bele, az miért szeretne belőle bármit is kivenni? Erre egy másik barátnőm gondolata jut eszembe, amit a mai nap mondott arra, amit mindjárt írok is, miszerint irracionális helyzetre, ne keress racionális választ.

Valamikor a hét elején visszatértem a tinderre, mondom, nekifutok újra. Párat húztam, mondjuk 40-et, az arányra már nem emlékszem, de abba is hagytam, mert annyira személytelennek éreztem ismét. Pár órára rá viszont alakult egy match. Meg is néztem és egy nagyon szimpatikus kép fogadott, gyorsan elolvastam az általa írtakat. Tetszett, hogy angolul volt, leírta, hogy mi az ami végképp kizárt nála. Frappáns, jópofa volt. A lány magyar, ez is tetszett, mert magam is angolul írtam, de azért szerintem a legjobb, ha anyanyelvi a partner, mert a későbbiekben az önkifejezés, ha betalál a nyíl, akkor aztán magyarul csodálatos dolgokat lehet megfogalmazni, de persze ez a köd felszállása után is igaz.

Szóba elegyedtünk elég gyorsan meg is született a vélt összhang. Ritka alkalmak egyike volt, hogy a lány maga ajánlotta fel, hogy találkozzunk, még mielőtt én is sort kerítettem volna erre. Még azt is hozzátette, hogy addig is tartsuk a kapcsolatot facebookon. Megírta a vezetéknevét és írta,hogy ő most lepihen (késő volt, 11 körül). Írom, ok, akkor holnap be is jelölöm. Erre jön a válasz - Ne már! Jó persze bejelöltem, meg is történt a visszajelölés, persze még váltottunk pár szót, aztán megkérdeztem, hogy egy elköszönésre felhívhatom-e. Online ez is megvolt, nagyon kellemes volt a hangja, édesen viháncolt a gondolataimra. Aztán elköszöntünk.
Ezután már a közlékenység nagyon szűkszavúra módosult következő este, de ezt betudtam annak, hogy sokat dolgozik és pont egy aktív időszaka van, mert beválogatták egy csapatba és pont most vannak a média interjúk, meg miegymás. Annyit azért beszéltünk, hogy a hétvége ok. Eljött a hétvége, ma nem ért rá és jelezte, hogy holnap se fog. Amin sikeresen kibuktam, hogy írta, nem érzi, hogy találkoznunk kellene. Ez rosszul esett. Régimódi lehetek, de pálfordulás nálam nem szokott történni pár napon belül, főleg úgy, hogy nem is beszéltünk sokat, hogy bármi nézeteltérés lett volna. Nyomulni meg végképp nem nyomultam. Ha meg van más is a képben, akkor azt megmondom, de egy találkozót szerintem akkor is megérne a dolog. De hát, mindannyian mások vagyunk. :) Randi ebből nem lesz, sajnálom.

Találka nélkül, állandó online jelenlét mellett csak arra jön rá szerintem az ember, hogy senki sem elég jó. Ezt erősíti a párhuzamos kommunikáció, aminek korábban magam is a rabja lettem. De erről majd legközelebb. :)

Hetente két bejegyzés várható, az egyik szerdán a másik hétvégén. Ha minden igaz, akkor szerdán találkozunk. :)